Egy észlelt adatsor mindig rendelkezik valamiféle hibával. A csillagok fényének egy részét elvesztjük, ha a földi légkör alatt végezzük a megfigyelést. Az űrbe kihelyezett távcsövek esetében másfajta zavarokra számíthatunk: tükröződésekre, kozmikus részecskékre, pozíciótartási nehézségekre.
A modulációs görbék előállításánál a legnagyobb hibát azonban a ritka mintavételezés okozza. A Kepler űrtávcső kétfajta mintavételezést használ, egy sűrűbb, percenkénti és egy hosszabb, harminc perces időközűt. A rövid mintavételezést előre kiválasztott, különleges objektumok esetében használják, sajnos a vizsgálataimhoz használandó célcsillagok nincsenek ezek között. A félórás mintavételezéssel a pulzációs ciklus jól lefedhető, azonban a finom változások bizonytalanok maradnak. A pontatlanság mértéke számszerűleg is meghatározható, a legrövidebb modulációs periódusú csillag esetében például csak háromszor kisebb mint a fázismoduláció mértéke.
Az amplitúdómoduláció esetében a mintavételezés mellett egy sokkal súlyosabb effektussal kell szembenéznünk. Méghozzá a meghatározhatatlan mértékű fluxusvesztéssel, amely abból adódik, hogy a csillag digitális képe olyan pixelekre is kiterjed, melyeket a korlátozott adatmentési és átviteli lehetőségek miatt nem sikerült kimérni. A különböző negyedévekben a távcső egy 90 fokos fordulatot tett a tengelye körül, a csillag képe így máshova került. A negyedévek adatainak összeillesztéséhez további korrekciók szükségesek. Ez nagyban érinti a dinamikai vizsgálatokat, hiszen a modulációs görbékben ez egy ciklusról-ciklusra való változást jelent. Ez a változás hamis pozitív eredményhez is vezethet a kaotikusságot illetően. Emiatt úgy döntöttem, hogy az amplitúdómoduláció vizsgálatából származó eredményeket fenntartással kezelem.
A vizsgálataim azt is megmutatták, hogy a korábban ismertetett analitikus függvény módszerrel meghatározott periódusváltozás modulációs görbéje tartalmazza a legkisebb relatív zajt. A dinamikai vizsgálatokban ezért főként ezekre koncentrálok.
