Magának a modulációnak a dinamikáját úgy tudjuk leginkább tanulmányozni, ha a fénygörbéről leválasztjuk. Azonban a leválasztás egyáltalán nem triviális. A moduláció jelentkezik a ciklusok amplitúdójának minimumaiban és maximumaiban, a fázisában, alakjában és a lökéshullámok okozta fénygörbe jellegzetességek vándorlásában is. A helyzetet bonyolítja, hogy míg a moduláció különböző megjelenési formái egyes csillagoknál összhangban vannak, másoknál ellentétesen jelentkeznek, megint másoknál pedig mintha semmi közös nem lenne bennük. Ezek viszonyainak vizsgálata önmagában is nagyon érdekes.
A ciklusok alakváltozása egy nehezebben megfogható feladat, mint a maximum fényesség értékek vagy időpontok meghatározása. A dinamikai vizsgálatokhoz mindenképp célszerű a legegyértelműbben meghatározható paramétereket használni a mesterségesen hozzáadott effektusok elkerülése érdekében. Ugyanakkor az összehasonlíthatóság kedvéért érdemes különböző módon létrehozott adatsorokat is megvizsgálni. Mindezeket megfontolva két klasszikus és jól bevált módszer mellett maradok: a polinom, (vagy spline) illesztéses maximumpont meghatározás illetve az analitikus függvény módszerénél. Ez utóbbi a fénygörbére illeszthető szinusz függvények frekvenciájának és fázisának változásait mutatja meg. Mindkét módszerrel megfogható külön a moduláció nagysága és időbelisége is. Ily módon legalább négy vizsgálatra érdemes modulációs görbe is leszármaztatható.